Támogatóink:
 
 
 
 
 



Leleplező  (Országkrónika Könyvújság) (2000. II/1.)


Egy ősi sziget elsüllyed


Meglepetést, döbbenetet, hitetlenkedést lehetett látni a riporterek arcán is, amikor az RTL Klub Fókusz című műsorában egy asszony elmondta: ő már 1992-ben tudta, hogy valahol a Balkánon háború lesz. A riportot a koszovói háború végnapjaiban mutatták be. Az asszonyt Barasits Zsuzsannának hívják. Látszólag ő is olyan, mint bármelyik korabeli nő. Magas, erős alakja, rövid, szőke haja, csillogó szeme senkinek nem árulkodik arról, hogy látó asszony, aki nem csupán magánembereknek mondja el 3 évre előre jövendő sorsukat, de a szellemekkel is kapcsolatban áll.

Zsuzsa Zalaegerszegen él. Különös módon ismerkedett meg a szellemek világával. Hosszú idő telt el, amikor barátain és ismerősein kívül idegeneket is hajlandó volt fogadni. Egy hónapja dolgozott már így, amikor két 18 év körüli lány állított be hozzá halálsápadtan. Megpillantva őket, Zsuzsa soron kívül ült le velük. Zsuzsa asszony elkezdte mondani a lány sorsprogramját születésétől kezdve, ahogyan maga előtt látta, ám amikor a jelenhez ért, megakadt. Egy sötét fal emelkedett előtte, amelyen nem hatoltak át további képek. Bármilyen úton - szerelem, család, egészség, karrier - próbált elindulni, újra csak a falba ütközött. A fiatal asszonyt kirázta a hideg, hiszen ez a fal mindenkor a halált jelzi. Érdekes módon a jövendőt viszont - némi szünet után - sikerült meglátnia. Zsuzsa tanácstalanul, hitetlenkedve állt a jelenség előtt.

Végül beavatták a rejtélybe. A két fiatal lány gyakran idézett pohárral szellemet, ezt tették azelőtt is, hogy Zsuzsát felkeresték volna. A pohár pedig azt írta ki nekik, hogy a két lány és még egy személy március 24-én reggel x rendszámú autóval karamboloznak és mindannyian meghalnak. Mint megtudták, az egyik barátjuk éppen néhány nappal korábban vásárolta meg a kérdéses rendszámú autót. Halálra rémültek, ezért keresték fel a látó asszonyt is. Zsuzsa rávette őket, hogy tanítsák meg, hogyan kell pohárral szellemet idézni. Először azt hitte a látóasszony, hogy a lányok szórakoznak vele, mert a pohár úgy száguldott a betűkön, mint az őrült. Azt írta ki, hogy a jövő szellemvilágából érkezett, ő az idő szelleme. Zsuzsa először olyasmiket kérdezett tőle, amiről biztosan tudta, hogy a lányoknak fogalmuk sem lehet róla. Mindig a helyes válasz érkezett, így kizárhatta, hogy a lányok trükköznek, hogy tologatják a poharat.

A másik meglepetés akkor érte az asszonyt, amikor a jövő szelleme nem válaszolt arra a kérdésre, meddig fog élni Zsuzsa. Hogy miért nem? Mert a válasz szerint a látó asszony a szellem követe. Ettől kezdve a szellem Zsuzsával maradt. A jövőből üzenő erő Zsuzsának 1990 óta ontja az információkat az emberiség és a bolygónk sorsáról. Hosszú időbe telt, amíg az asszonynak sikerült ezeket az üzeneteket lefordítani, megfejteni. Először az összeálló szavakról volt kénytelen szótárt készíteni, hisz az egész olyan volt, mintha valaki ismeretlen nyelven küldözgetné leveleit. Amikor ezen a nehéz és fáradtságos munkán túljutott, le kellett fordítani a szellemek szimbólumait, hiszen nem általunk ismert fogalmakkal operált. A háborút például Mars-veszélyként rögzíti, a mai napig.

Az első igazán megdöbbentő és félelmetes üzenet arról érkezett, hogy "a világban tűz lesz, a tüzet háború hozza, és a háború kimenetele a magyarok magatartásától függ". Azt is megüzenték, hogy ez a bizonyos háború március 18-án kezdődik, a pontos évszám azonban ekkor még ismeretlen volt Zsuzsa előtt. Csak két évvel később derült ki - amikor az Ősök ösvényén című filmet készítette vele Halmy György filmrendező -, hogy ez a háború 1999-re datálódik.

Az első háborúról szóló üzenetet folyamatosan követte a többi, természeti katasztrófákról is beszámolva. Ezek a jelzések eleinte ritkán érkeztek, az eseménytől időben viszonylag távol, majd ahogyan közeledett a kritikus időpont, mindinkább közeledtek. 1994 novemberében már tudta, hogy megmozdul a föld és valóban megmozdult Mekkában és Egyiptomban. Ettől kezdve állandósultak a katasztrófaveszélyről szóló üzenetek. 1995: vulkánok nyílnak - írták, és az egész világon hihetetlen mennyiségben törtek ki új és régóta szunnyadó vulkánok. Széllel és orkánnal felszínre kerül a vízi világ - üzenték, és 1996-ban Amerikában, majd Mexikóban és Ausztráliában pusztított az áradat. A természeti katasztrófákról egy évvel, fél évvel, egy hónappal korábban kapta a jelzéseket, az érintett területet azonban sohasem pontosan, hanem körülírva jelölték meg.

Mindeközben nem feledkeztek meg a háborúról sem, a szellem folyamatosan hajtogatta a háború veszélyét délen és keleten, állandóan jelezték, hogy a háború kimenetelében a magyaroknak komoly szerepük lesz. Zsuzsa ekkor komolyan megijedt. Igaz, minden üzenetet gondosan lejegyzett, azokat füzetekben őrzi. Legalább 15 ilyen füzete gyűlt már össze. A gond az, hogy igazából nincs kihez forduljon, nincs aki elhiggye neki, hogy a figyelmeztetéseket komolyan kell venni.

Manapság, amikor közeledik az ezredforduló, egyre többen fordulnak az asztrológia, horoszkópia és a jósok felé. Ebben a hangulatban egy szinte ismeretlen asszony alig tehet valamit. Pedig "csak" attól fél, hogy az emberiség elpusztítja önmagát. Ezt nem ő találta ki, nem is különféle jósok. Épeszű emberek számára egyre nyilvánvalóbb, hogy a civilizáció, a technikai fejlődés ártalmai, az ember önzése és ezzel az életlehetőségek és az emberiség elpusztításához vezet. Ha nincs levegő, ivóvíz, s végül már ennivaló sem, mert minden oly mértékig szennyezett és mérgező, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan, akkor egyértelmű a végeredmény.

Zsuzsa előre tudta, hogy Magyarországon és a Duna-menti országokban is árvíz pusztít majd. Folyamatosan jelzik a vízveszélyt és ontják a negatív jellegű, pontosabban azonban egyelőre meg nem határozható információkat Olaszországra, közelebbről Máltára és Szicíliára, Egyiptomra, Észak-Japánra, és Amerikára.

A jövő szelleme azt is üzente már, hogy Mekka ismét valamilyen katasztrófa célpontjává válik, hogy kettéhasad a Kába kő. (A Kába Mekkában egy 12 méter hosszúságú, 10 méter szélességű, és 15 méter magasságú négyszögletes épület, amelyet ősidők óta az arab törzsek nagy része nemzeti szentélyként tisztel. Mohamed nemzetének e pogánykori szent házát, az iszlám vallásgyakorlatoknak középpontjává avatta. Feléje fordul Mohamed, a mohamedán ember az imái alkalmával, ide zarándokol életében legalább egyszer minden muszlim. Isten házának nevezik és azt regélik, hogy miután az Ádámtól épített Kába az özönvízkor az égbe költözött, a földi Kábát legelőször Ábrahám állította helyre. Ennek az épületnek a délkeleti szögletében, 5 méteres magasságban a falba illesztett fekete kő, Kába vallásos tiszteletének legelőkelőbb tárgya. A zarándokok az épület körül végzett processziójuk alkalmával - hétszer kerülik meg a tömböt - a követ csókjaikkal illetik, vagy legalábbis kegyelettel érintik. A Kába az idők során gyakran elpusztult és újraépült, különböző kalifák bővítették is eredeti terjedelmét, legutóbb IV. Murád török szultán (1630). A Kába falait fekete szőnyeg fedi, amelyet évről-évre az egyiptomi zarándok karavánnal nagy ünnepélyességgel Mekkába küldenek. A Kábát nagy udvar övezi, amelyet magas oszlopsorok határolnak, s amely számos épületet és szent helyet foglal magába. Itt van a szent mecset, Zemzem-forrás fölé épült ház, Ábrahám helye, amelynek egyik kövén Ábrahám lába nyomát mutatják. forrás: Révai Nagy Lexikona)

Zsuzsa asszony azt mondja, megpróbálkozott mindenhol, hogy felhívja a figyelmet a közelgő veszélyre. Mindenütt azzal utasították el az aggódó látóasszonyt, hogy híreivel csak pánikot kelt. A televíziós adás után azonban rengetegen keresték meg levélben és telefonon. Az egyszerű embereket akkor is érdekli a sorsuk, ha az nem tartogat jót számukra.

Márpedig jóról továbbra sem tud beszámolni Barasits Zsuzsa. A Duna mentén lévő országok közül Magyarországon továbbra is tombol a természet, a vihar, az ár- és belvíz már így is sokmilliárdos kárt okozott, és a jelek szerint még mindig nincs vége a csapásoknak. A szellemek azt mondják - Az egész világnak tartani kell a víztől. Sőt: "egy ősi sziget elsüllyed" Ennek az üzenetnek a jelentését még nem sikerült megfejteni.

Zsuzsa azt mondja, az embereknek tudomásul kellene végre venni, hogy a Földön kívül létezik egy olyan erő, amely valamilyen úton módon komoly szerepet játszik a földi világ működésében. Ez az erő, - nevezzük így - nem akarja, hogy a Föld, az emberiség elpusztuljon, inkább csak segíteni szeretne. Beavatkozni azonban végképp nem akar a dolgok kimenetelébe. Ha mégis rákényszerül, az azt fogja jelenteni, hogy ez a világ - számunkra ismeretlen és megmagyarázhatatlan módon - időt vált. Létrejön egy párhuzamos világ, de már nem a jelenlegi földi emberekkel. Az a világ nem anyagi, materiális világ lesz, hanem valamiféle energia.

Az embert azonban az különbözteti meg minden mástól, hogy szabad akarattal rendelkező, értelmes lény, ezért tetteivel befolyásolja a természet működését. És miközben a természet működése rajtunk kívül álló erők révén irányított, a szabad akarat nem az. Ezek a rajtunk kívül álló erők képesek lennének irányítani a szabad akaratot is, de egyelőre nem szeretnének idáig eljutni. Ez viszont azt jelentheti, hogy a 2001-2002-re eldőlhet az emberiség végleges sorsa.

Csoknyay Edit

 

 

 

Az itt szereplő dokumentumok az 1999. évi LXXVI. törvény alapján szerzői jogi védelemben részesülnek, további felhasználásuk a szerző engedélyéhez kötött.